Üdvözlünk
Lenti közösség honlapján!

Jó, hogy itt vagy
velünk!

EDELHOLZ - parketta, padló egy életre
EDELHOLZ - parketta, padló egy életre

Lenti közösségi tér

Helló! Üdvözlünk városunkban.

Lenti Magyarország délnyugati csücskében, a szlovén, a horvát és az osztrák határ közelében található. Nem tartozik sem Göcsej, sem Hetés, sem az Őrség néprajzi tájegységéhez, de mégis összeköti a településeket és lakóikat.

A várost körülvevő természeti környezet rendkívül változatos; a tavasszal virágokkal teli rétektől, a települést körülölelő vadban gazdag erdőkig, a szőlőtőkékkel borított hegyhátaktól a természetes határokat kijelölő Kerka, Csörgő és Liponyakig várja a barangolókat.

A mocsarak lecsapolása és a folyó szabályozása után a megszelídített Kerka partjára végig falvak települtek, köztük Lenti is, hiszen a víz az életet jelentette. Élelmet adott a halakkal és rákokkal, lisztet a malmot hajtva, építőanyagot a kavics révén és szórakozási lehetőséget, hiszen itt volt Lenti első strandja is. Sok helybéli itt szerezte első „vizes élményét”, itt tanult meg úszni a „Zuhogó”-nál.

A víz ma is központi eleme a város életének, hiszen 1966-ban termálvizet találtak a mélyben. Így lett igazi strandunk, a fejlesztések segítségével pedig Lenti ismert és népszerű fürdővárossá vált. A gyógyvíz mellett 3 jótékony hatású energiavonal találkozik a Szent György Energiapark területén, melyek kedvező élettani hatásait mindenki élvezheti.

Lenti a járás székhely települése, a térség közigazgatási, gazdasági és kulturális központja, 1979 óta város, de az idősebben a szélső utcákból még ma is a „faluba” mennek, ha a városközpontban akad dolguk. A várossá válást segítette az öt településrész Bárszentmihályfa, Lentikápolna, Lentiszombathely, Máhomfa, Mumor csatlakozása a központhoz.

Az iparosodás, az új munkahelyek, a lakhatási lehetőségek bővülése sok fiatalt és családot vonzott településünkre. A szülők nyugodtan dolgozhattak, hiszen gyermekeik napközben jó kezekben voltak az óvodákban és az iskolákban. A mai fiataloknak Vörös és Arany, az öregebbeknek még egyes és kettes suli, ma is fogadja a város és a környező települések tanulóit.

Ha a szemmel látható gazdag, vibráló, minden évszakban más arcát mutató város ezer apró részletét vegyítjük az itt élők emlékeivel, kedvességével, nyíltságával, szorgalmával, kreativitásával és a lakóhely iránti lojalitásával, a végeredmény egy vonzó, jó hangulatú, élhető város, Lenti.

Önkormányzati hír
Játszótér átadás Bárszentmihályfán

Játszótér átadás Bárszentmihályfán

Lenti-Bárszentmihályfa városrészben pályázat keretében valósult meg a játszótér, melyet 2023....

Közösségi hír
Városi Könyvtár Lenti ünnepi nyitvatartási rendje

Városi Könyvtár Lenti ünnepi nyitvatartási rendje

A Városi Könyvtár a következőképp tart nyitva az ünnepi időszakban:

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt!

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt!

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt!

Önkormányzati hír
Játszóterek építése Lentiben

Játszóterek építése Lentiben

A VP6-19.2.1.-59-11-21 azonosító számú projekt keretében Lenti Város Önkormányzata „Játszóterek...

Légy naprakész

Közösségi híradó
9. Közösségi Híradó

9. Közösségi Híradó

A Lenti Tv „Lenti Közösségi Híradó” címmel új sorozatot indít „A helyi identitás és kohézió erősítése Lentiben” című " pályázat részeként. A nyertes program célja, hogy erősítse a projektterületen...

Bővebben »
Közösségi hír
Locsolkodás Lentiben

Locsolkodás Lentiben

2023. április 10-én Lenti központjában a Kerka Táncegyüttes fiataljainak közreműködésével hagyományos húsvéti locsolkodásra került sor.

Bővebben »

Gyere el, nézd meg!

Minden, amit tudni érdemes
Lentiben és környékén

Polgármesteri Hivatal

+36 92 553 900

Tisztelt Látogató! Kedves Városlakó!

Lenti város polgármestereként köszöntöm Önt honlapunkon. Milyen is volt Lenti négy évtizeddel ezelőtt? Inkább katonavárosként ismerték, melynek hagyományait ma is ápoljuk. Aztán kereskedőváros, fürdőváros, mára Zala megye délnyugati térségének szervező központja, gyógyhely és turisztikai célpont.

A kikapcsolódást kedvelők már felfedezték a szemet gyönyörködtető természeti szépségeket, szűkebb hazánk dombokkal, völgyekkel tagolt, tájképi értékeken gazdag vidékét a változatos növényvilágot. Lenti termálvize és gyógyászati szolgáltatásai, a szőlő – és borkultúra fejlődése, néprajzi értékei, gazdag vadállománya miatt is számottevő turisztikai, idegenforgalmi vonzerővel bír - olyan adottságokkal rendelkezik melyre alapozva az itt lakók összefogásával elindult a hosszú távú fejlődés útján. Városnak lenni – feladat, változnak az elvárások, léptékek. Lenti járási központ, Zala megye negyedik legnagyobb települése, de mindenekelőtt az itt lakók otthona, az itt élő, dolgozó, tehetséges és szorgalmas, családját szerető, összetartó közösség a biztosítéka annak, hogy a város együtt fejlődik az országgal.

Hogy milyen lesz majd, az nagyrészt az itt lakókon múlik, rajtunk, akiknek a város lakóhelyünk, otthonunk, sorsunk is. Sok minden van, ami ismertté tett, és tehet bennünket. Olyan beruházásokat valósítottunk meg, amely azt bizonyítja, hogy a Lentiek többsége tudja, hogy a közösségért tenni kell. Lenti ma egy dinamikusan fejlődő fürdőváros, amely barátságos, vonzó, tiszta, rendezett, harmóniában van a természettel, tudatja a világgal, hogy milyen értékeink vannak, miért érdemes ellátogatni hozzánk, kihasználja adottságait, kapcsolatait, a határok közelségének előnyeit.

Büszkék vagyunk az eredményeinkre, melyek elérésében nagy szerepe van a különféle területeken, érdeklődési körök mentén szerveződött közösségeinknek. Évfordulós, kulturális - és közösségi ünnepeink, nemzetközi sporteseményeink, színvonalas hagyományápoló – és szórakoztató rendezvényeink jelentős közönséget, számos résztvevőt, látogatót, érdeklődőt vonzanak városunkba. Kulturális intézményeink ismeretterjesztő előadásai, kiállításai, civil szervezeteink önálló programjai is színes, változatos művelődési, szórakozási lehetőséget kínálnak minden korosztálynak. Bízom abban, hogy megvalósul az a fő célunk, hogy Lenti egy pezsgő, széles igényeknek megfelelő, élhető, biztonságos, egészséges, komfortos lakóhely, népszerű zöld pihenőváros, Nyugat – Magyarország ökoturisztikai gyógy – wellness fürdővárosa, komplex térségi központja legyen. Köszönöm, hogy ellátogatott honlapunkra, találjon sok hasznos információt a lenti közösségi honlapon!

Horváth László

Lenti város polgármestere

major

Hova menjek?