EDELHOLZ - parketta, padló egy életre
Főoldal / Közérdekű hírek / Kerékpárosbarát település továbbra is Lenti

Kerékpárosbarát település továbbra is Lenti

2021. 02. 25.

A közelmúltban végzett fejlesztések eredményeként Lenti városa 2020-as évben is elnyerte a „Kerékpárosbarát település” címet.

A közelmúltban végzett fejlesztések eredményeként Lenti városa 2020-as évben is elnyerte a „Kerékpárosbarát település” címet.

Az önkormányzata sokat tesz annak érdekében, hogy Lentiben minél élénkebb legyen a kerékpáros élet – fogalmazott Horváth László polgármester, –Már nem először kaptuk meg: 2013-ban, 14-ben, 15-ben és 16-ban is nekünk ítélték, majd két évig nem volt ilyen kiírás, 2019-ben pedig haladó kerékpáros település lettünk. A kitüntető cím elnyeréséhez a megfelelő minőségű és hosszúságú kerékpáros úthálózatra volt szükség elsősorban, mely a városban és a településrészek irányába is jól kiépültek. Ezek mellett elektromos töltőállomás, pihenő- és szervízpont is létesült, az autóbusz-pályaudvaron modern kerékpártároló is elhelyezésre került.

A kerékpárosbarát cím elnyerését számos rendezvény és segítette, mint a „Bringázz a munkába!” és a „Bringa suli” program, a kerékpáros reggelik, a rendőrséggel közös akciók, a 24 órás kerékpáros maraton, a profi versenyzőket is felvonultató magyar-szlovén-horvát együttműködéssel megvalósuló Háromországos Pannon Maraton, illetve 2018-ban a Tour of Slovenia egyik szakaszában való részvétel. Több a kerékpárosok tájékoztatását szolgáló, a környéket bemutató kiadvány is készült és készül. A megvalósult és a jövőben kialakítandó fejlesztések szorosan kapcsolódnak a járás és a megye területén megvalósuló kerékpáros hálózatokhoz. Horváth László hangsúlyozta - Bízom benne, hogy a folyamatban lévő projektjeinkkel, 2021-ben is bízvást pályázhatunk a kerékpárosbarát település címre valamint a projektek révén a városban és a térségben jól, biztonságosan kerékpározható hálózat létesül, melyet a helyiek és a turisták egyaránt használhatnak.

Kerékpárosbarát település továbbra is Lenti